A "cued speech" - 2. rész

Beszélgetés egy "cued speech"-használóval

(Az interjú eredeti verzióját és forrását a címre kattintva találod. Az interjú alanya Tiffany Matthews, amerikai siket, siket szülőkkel, kohleáris implantátummal, jó beszédértéssel. A kérdező pedig Aaron, aki kiskora óta szintén ezt a kommunikációs formát használja, és blogjában is ezt a témát dolgozza fel.)

A: Mi okozta a hallásvesztésedet, és milyen kommunikációs formát alkalmazva nőttél fel? 

TM: Siketként születtem, siket szülők gyermekeként, a genetikai jellegű Waardenburg szindrómával (apám, és apám családja is nagyrészt siket, különféle fokozatú hallássérüléssel, amit ez a szindróma okoz). Anyámmal nőttem fel, aki jelesített angolt használt velem. A családom megtanult jelelni is, de leginkább családi jelekkel, én inkább szájról olvastam, és hallókészüléket használtam kiskorom óta. Az iskolában egy totális kommunikációt alkalmazó program keretein belül tanultam, és ugyanitt végeztem.

A: Mikor találkoztál először a "cued speech"-csel? 

TM: Csak minimális szinten találkoztam vele az iskolai barátaim között, tehát volt róla fogalmam, mi is az, de nem igazán foglalkoztam vele. Egészen 2005-ig, amikor gimnáziumba mentem.  Igaz, hogy jelnyelvvel nőttem fel, de sokkal inkább a halláskészségemre támaszkodtam, mint a  jelelésre. Abban az évben kaptam meg az első kohleáris implantátumomat*, és rájöttem, hogy sokkal több mindent értek vele, ezért inkább arra fókuszáltam. De osztálytermi szituációkban nagyon bosszantott, hogy tulajdonképpen egyszerre két nyelvre is koncentrálnom kell: az angolra, és az amerikai jelnyelvre/ jelesített angolra. Végül arra jutottam, hogy ez így nem megy, túlságosan kimerítő számomra egyszerre odafigyelni a beszélő tanárra, és a más nyelvet használó jelnyelvi tolmácsra. Gyakorlatilag semmi értelme nem volt. Főleg a gimnáziumban, ahol olyan szavakat, nyelvezetet használnak, amire néha nincs jel, ezért a tolmács egyszerűsít. Emiatt én még zaklatottabb lettem, mert szerettem volna pontosan ugyanazt a tanulásélményt, amit az osztálytársaim; ők megkapták, én pedig nem.

Gondolkoztam, mit is tegyek. Aztán egy barátom, aki "cued speech"-et használva nőtt fel, azt javasolta, tanuljam meg én is, talán segítene. Felmentem a www.cuedspeech.com honlapra, és rájöttem, hogy ez számomra a tökéletes megoldás. Kinyomtattam magamnak a jeltáblázatot, és elkezdtem megtanulni, tanítani magam, hogyan kell használni, és így tovább.

A: Mikor kezdted el tanulni?

TM: A gimnázium első éve után, vagyis 2006 nyarán tanultam meg a jelrendszert.

A: Mikor kértél először ilyen tolmácsot? Milyen volt az első tapasztalat? 

TM: Amikor rövid kihagyás után visszatértem az iskolába. Ezalatt nem igazán használtam a jelesítő beszédet, mert nem volt kivel gyakorolni, de tudtam ezt, és még az iskolakezdés előtt újra átnéztem. Az első dolgom az volt, hogy jelnyelvi tolmács helyett jelesítő tolmácsot kérjek. Eléggé meglepődtek, mert korábban mindig jelnyelvi tolmácsom volt... Élénken emlékszem az első órára. Tulajdonképpen iskolai életem legjobb napja volt. Nagyon ideges voltam... kételkedtem magamban, óra előtt kérdezgettem magamtól, "Érteni fogom őket? Megértenek majd engem? Jobb lesz később, mint eddig volt?" Ezek a kérdések forogtak a fejemben, egészen addig, amíg végül találkoztam a jelesítő tolmáccsal, és elkezdődött az óra. Csodás volt! Végre mindent értettem, ami az osztályteremben történt.

/.../

A: Milyen tanácsot adnál azoknak a hallássérülteknek, akiket érdekel a jelesítő beszéd, vagy a lehetőség, hogy "cued speech" tolmácsot vegyenek igénybe?

TM: A tanácsom: GYERÜNK! Sokféle szempontból érdemes, sosem gondoltam/álmodtam volna. Hálás vagyok a jelesítő beszédnek. Ez persze rólam szól, és ez attól is függ, kiről van szó, milyenek az illető tapasztalatai. De alapvetően azt mondanám, hogy aki gondolkozik azon, hogy megtanulja a rendszert, vagy jelesítő tolmácsot használjon, az legyen határozott és eltökélt a változtatásra, mert a változás nagy lesz, de a jutalomért megéri.  

/.../